Kiemelt kategória bejegyzései

Észak-Vértes geosuli felhívása

Észak-Vértes geosuli 2026. március 07-08. és 20-21-22.

A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség szervezésében és Futó János geológus szakmai vezetésével 50 órás képzést indítunk.

Célja: az érdeklődőket megismertetni a Vértes hegység északi részének 200 millió éves földtörténetével, az ottani látványos és egyedi földtani természeti képződményekkel.

Megnézünk triász, kréta, eocén és pannon kőzettípusokat, különös tekintettel a látványos tektonikus formákra, sziklafalakra, valamint ősmaradványokra. Meghódítjuk a terület várait és felkeresünk kulturális emlékeket is. A programban szerepelnek még régi kőfejtők, karsztjelenségek és szénbányászati emlékek.

A képzés során mindezeket terepbejárásokkal tanulmányozzuk, és kialakulásuk magyarázatát is megadjuk – vetített képes – előadások formájában.

A két hétvégét érintő képzés első napi délelőttjén előadások hangzanak el, délután és a többi képzési időpontban egész napos terepbejárások következnek – a szokásos autós/gyalogos kombinációban. Vizsga ezúttal nem lesz, de aki kéri, a képzésen való részvételről igazolást adunk.

A képzés tervezett időpontjai: 2026. március 07–08. (szombat-vasárnap)

                                                            március 20-21-22. (péntek-szombat-vasárnap)

Helyszíne: Oroszlányi Bányászati Múzeum (a várostól keletre, Majkpuszta közelében)

Részvételi díj: 60.000,- Ft (2026. február 24-ig történő átutalásával válik érvényessé a részvétel).

     +    5000,- Ft készpénzben a helyszínen fizetendő (múzeumi belépő és tárlatvezetés).

 https://forms.gle/u3Q66oShwrFe5eVC8

Jelentkezés írásban, a Szövetség lenti e-mail címén: 2026. február 24-ig.

Információ: Futó János geológus, 30/446-7759, janosfuto@gmail.com

Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség (k.asboth2@gmail.com)

Képzési terv

Jelentkezési_tájékoztató

Jelentkezési lap(Nyomtatott verzió-kézzel kitölthető)

 

Észak-Vértes geosuli 2026

 
A jól bevált hagyományokhoz igazodva, idén márciusban szeretnénk megtartani a Vértesi Geosulit.
A helyszín a hegység északi – eddig még nem érintett – része lesz, Oroszlánytól Vértessomlón, Várgesztesen át Tatabánya széléig. A bázis Oroszlányban, a Bányászati Múzeumnál lenne.
Az 5 napos képzés egy első nap délelőtti elméletből áll, majd délutántól, illetve a további napokon már végig terepezéssel folytatódik. 
Időpontok: Március 7-8. és 20-21-22.
A teljes program díja: 65.000,- Ft.
A részletes program kidolgozása folyamatban van, de már most szeretnénk látni a résztvevőket (min. 10 fő szükséges az indításhoz).
 
Kérünk mindenkit, hogy mielőbb, de legkésőbb csütörtök estig (február 5.) jelezzen vissza, amennyiben szeretnél részt venni a képzésen. A jelentkezés további adminisztrációját szokásosan a Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség (Asbóth Katalin) intézi majd.
 
Futó János: janosfuto@gmail.com

Európai Mobilitási Hét 2025. szeptember 16-22.

Szeptember 20., szombat

9.15  „A város ölelésében” – Túravezetés a Sóstó Természetvédelmi Területen. Találkozás a túravezetővel a Sóstó Látogatóközpontnál lévő kilátó előtt (Szervező: Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség)

A Sóstó Természetvédelmi Terület a város egyik legjelentősebb ökológiai értéke, Székesfehérvár zöld szíve, mindössze 2,5 kilométerre a belvárostól. A 218 hektáros területből 121 hektár országosan védett, de a többi része is helyi oltalom alatt áll. A tanösvény kiváló lehetőséget nyújt a természetjárók számára, hogy megismerjék a terület gazdag növény- és állatvilágát​. Hossza 8 kilométer, és számos információs táblával segíti a látogatókat abban, hogy részletesen megismerhessék a Sóstó élővilágát és ökológiai jelentőségét​. A séta kb. 1,5–2 órát vesz igénybe.

10.15  Rácbánya – a „zöld oázis” – Túravezetés a természeti emlék besorolású területen. Találkozás a túravezetővel a bánya Apatini út felől megközelíthető bejáratánál (Szervező: Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség)

A talán kevésbé ismert székesfehérvári terület több szempontból is nagyon érdekes. A régi bányagödör kialakulása az 1900-as évek elejére tehető, kiterjedése 4,68 hektár. Nemcsak bányászatra hasznosították, a parkosítást megelőzően hulladéklerakóként is szolgált. A feltárt különleges geológiai értékek megőrzése érdekében 2012-ben természeti emlék besorolású védettséget kapott – a Velencei-hegység legnyugatibb látható része itt vehető szemügyre, gazdag élővilágát pedig egy tanösvény segítségével lehet felfedezni. A séta kb. 1 órát vesz igénybe.

Részletek