Kiemelt kategória bejegyzései

Fejér Megyei Téli Természetbarát Találkozó 2023.02.11. szombat

A Fejér Megyei Természetbarát Szövetség és a Vízivárosi Sportegyesület közös szervezésében került megrendezésre a téli találkozó 2023. február 11.-én szombaton.

Bakonycsernye és környéke a szénbányászat egykori fellegvára, amit túra során ismerkedhettek a túrázók.

Első megálló a településen található Bányász Emlékpark volt, ahol a bányászathoz használt eszközöket nézhették meg.

A következő megálló a Tűzköves-árok, ahol bemutatásra került a környék geológiája.

Ezután az Erdei szentély és a Bányász Emlékmű érintésével érkeztek vissza a túrázók Kisgyónba, ahol az előjelentkezettek toroslakomán, ebéden vehettek részt.

A menü: toroskáposzta, pecsenye, sült hurka, kolbász, forraltbor, tea.
Ebédet csak az előjelentkezettek részére tudott az FMTSZ biztosítani.

Képek és fotóalbum tekinthető meg az alábbi menüben:

Képek megtekintése

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK A KIRÁLYOK VÁROSÁBAN

A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség az Európai Mobilitás Hét keretén belül idén szeptember 19-22 között rendezte meg a ”Természeti értékek a királyok városában „ programját a város általános iskolái számára.

Bővebb infó a beszámolóban olvasható:

word_dokumentumBeszámoló

 

Fotóalbumok:

„Természeti értékek a Királyok városában”

Fejér Megyei Természetbarát Találkozó Kisgyón 2022. szeptember 9-11.

Meghívunk minden terészetjárót, fiatalokat, felnőtteket, családokat és minden kedves érdeklődőt a Megyei Találkozóra.
A találkozó megrendezésével hagyományainkhoz híven lehetőséget kívánunk biztosítani a szervezett természetjáróknak, fiataloknak és felnőtteknek, a családoknak és minden érdeklődőnek, hogy egy kellemes hétvégi program keretében találkozhasson, pihenhessen, szórakozhasson.
Egyúttal alkalmat adunk, a sportkapcsolatok, a barátságok erősítésére, Kisgyón környéki túrázásokra.

Találkozó tervezett programjai az alábbi linken olvasható és letölthető:

word_dokumentumFejér Megyei Természetbarát Találkozó Kisgyón 2022. tervezett programja

Geotúra-vezető tanfolyam Bodajkon

A Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség szervezésében kora ősszel 60 órás képzést
indítunk, melynek célja: az érdeklődőket megismertetni térségünk látványos és különleges földtani természeti értékeivel, valamint lehetőséget teremteni a geotúra-vezetés fortélyainak elsajátítására.

Jelentkezési határidő: 2022. július 17.

Bővebb infók:

Geotúra vezető képzés felhívása

pdf_dokumentumFelhívás

Geotúra vezető képzés tájékoztató

pdf_dokumentumTájékoztató

Geotúra vezető képzés képzési terv

pdf_dokumentumKépzési terv

Adatkezelési tájékoztató

pdf_dokumentumAdatkezelési tájékoztató