Székesfehérvárott a természetbarát mozgalom a II. világháború után kezdett kibontakozni. Varró Gusztáv kezdeményezésére 1955. november 18.-án alakult meg az előd szervezet, a Vörös Meteor SK Természetjáró szakosztálya. 1962-ben Németh Gyula lett az egyesület főtitkára, majd későbbi elnöke. Ezt a funkciót 2002-ig töltötte be, majd haláláig örökös elnök volt.
A szakosztályt a korabeli sajtó 1980-ban a megye legnagyobb létszámú szakosztályának említette, taglétszám 1051 fő volt, sok tagja tevékenykedett a városi, a megyei, sőt az országos szövetségekben is. Jelenlegi taglétszáma: 324 fő, most is a megye legnépesebb turistaszervezet.
1998-tól közhasznú szervezetként működik, így túrák többsége nyitott, azokon bárki részt vehet. A „nyílt túrák” a résztvevői 50 %-ban vendégként túráztak, túráznak.
Vérteskozmai turistaházuk a természetbarátok körében országos ismertségnek örvend, azt szívesen keresik fel a turisták távolabbi vidékekről is. Itt hét végeken ügyelet van, és a környéken, a Vértesaljára – kívánság szerint – túrákat is vezetnek.
Az egyesület kezdettől fogva az együvé tartozás, a közös túrázás adta lehetőségekből fakadó összetartó erő, a társas együttlét öröme hatja át. Ebből fakad túráik népszerűsége és a természetjárás népszerűsítését, a természet és a környezet, valamint az egészség megóvását, ismereteink bővítését célzó kezdeményező készségük.
Az elmúlt években átlagosan évi 350 túrát vezettek, melyeken összesen 3500-3700 fő vett részt. A gyalogos túrák összteljesítménye 55-60 ezer km volt. Évente 10-12 autóbuszos túrát szerveznek, melynek mintegy fele a környező országokba irányult. A túrákat 26 aktív túravezető szervezi.
Címe | 8000 Székesfehérvár, Lehel u. 10. | |
Telefon | 06/20/946-9279 | |
Adószám | 19820909-1-07 | |
Internetes elérhetőség | www.vertesmeteor.hu | |
E-mail cím | vertesmeteor@gmail.com | |
Elnök | Varga János | |
E-mail címe | janos.varga1945@gmail.com | |
Közösségi oldalunk | www.facebook.com/vertes.meteorse |
Fogadóórák időpontja:
csütörtök 15 órától – 17 óráig!
Helyszín: Székesfehérvár, Palotai út 4. 2.em. 232 számú iroda
Áprilisban megújult az Egyesületünk weboldala – ajánjuk figyelmetekbe!
Havi program tervezetek
Olvasható 2025. májusi program
Letölthető havi program tervezetek
2025. áprilisi programtervezet
2025. márciusi programtervezet
2025. februári programtervezet
Frissítve: 2025.03.31.
Kiemelt programok 2025
Kiemelt programjaink kiírását soron kívül, külön dokumentumokban tesszük közzé.
„Vérteskozma 10/20/30” teljesítménytúra
Letölthető fájl
Vérteskozma 10/20/30” teljesítménytúra
Körtúra Somogyországban a Dél-balatoni tájakon
Letölthető fájl
Körtúra Somogyországban a Dél-balatoni tájakon
Frissítve 2025.03.31.