Jelzésfestés 2025.07.07 – 07. 13.

 
A Vízivárosi Sportegyesület a megalakulása óta minden évben részt vesz a jelzett túraútvonalak jelzéseinek felújításában.
Az elmúlt években az egyesület tagjain kívül a jelzésfestés iránt érdeklődő önkéntesek, általános és középiskolás tanulók rendszeresen csatlakoztak ehhez a munkához.
Az egyesület vállalását a Magyar Természetjáró Szövetség támogatja és a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség segíti.
 
Ebben az évben Várpalota felett a Tési-fennsíkon és Bakonycsernye környékén fogunk dolgozni július 7. és július 13. között. Ez az időszak hétvégét is tartalmaz, figyelembe véve, hogy sokan hétközben dolgoznak.
 
Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának és segítenének!
 
Szeretettel várjuk azokat is, akik egyesületünknek nem tagjai, de bele akarnak látni a jelzések megújításának folyamatába, vagy középiskolai tanulóként közösségi szolgálat keretében segítenék a munkát.
 
Az első napokban a jelzések helyét készítjük elő ágvágó ollókkal, fűrészekkel, kéreglehúzóval és az ezt követő napokon már csak a jelzések festésére fogunk koncentrálni!
Minden nap lesz olyan munkafázis, ami nem igényel komolyabb fizikai erőnlétet.
 
Fontos információk:
– minden nap kb. 9 órától délután 16 óráig festünk, közben rövid pihenőkkel és egy ebédszünettel
– a segítők és az eszközök szállítását autókkal oldjuk meg
– nincs szükség gyakorlatra
– minden résztvevő kap kesztyűt, festéket, ecsetet és további szerszámokat
– olyan ruhába kell jönni, ami nem baj, ha festékes lesz
– legalább 1,5-2 liter vizet és megfelelő mennyiségű ételt kell hozni
 
A jelzésfestésre kötelező jelentkezni, hogy előre tudjuk, melyik napon hány főre számíthatunk az eszközök és a csoportbeosztás miatt.
 
Jelentkezni két módon lehet.
Elsősorban az alábbi linken elérhető google űrlap kitöltésével:
 
Másodsorban a csorvasi.robert@gmail.com email címre írt üzenetben.
További információt kérni email-ben vagy a +36205686809 tel. számon lehet. 
 
Jelentkezéskor kérjük megadni, mely(ik) napo(ko)n számíthatunk a segítségedre!
 
Jelentkezési határidő: 2025. július 4., péntek
 
Vízivárosi Sportegyesület