Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület

GYÖNGYVIRÁG Természetbarát Egyesület

Az Egyesületet a Fejér Megyei Bíróság 1994. május 5-én jegyezte be. 2002. óta mint közhasznú szervezet folytatja tevékenységét. Tagsága kezdetben az 1959 óta működő Videoton SC Természetjáró Szakosztályának tagságából szerveződött.

Taglétszáma évekre visszamenően 200 fő körül mozog. Tagjai olyan emberek – unokáktól nagyszülőkig – akik szeretettel és érdeklődve fordulnak a bennünket körülvevő természeti világ felé.

Fő célkitűzése olyan sport és egyéb programok szervezése, amelyet korhatár nélkül, bárki végezhet. Programjaik elősegítik a szabadidő kellemes és hasznos eltöltését, a sport jellegű testedzést, továbbá lehetőséget adnak a művelődésre is. A túrákon a résztvevők megismerik a természetben való helyes viselkedést, a természet és a környezet védelmét és nem utolsó sorban hazánk tájait, nevezetességeit.

Létszám összetételüknek megfelelően többféle programot szerveznek, ami évente 150-170 túranapot jelent. Az eseménynaptárban megtalálhatók a gyalogtúrázás különböző változatai (kellemes sétától a teljesítménytúráig), kerékpáros, barlang, valamint autóbuszos városnéző programok. Minden év nyarán külföldi, magashegyi túrát szerveznek. Az egyesületen belül kialakult 20-25 fős baráti társaságok országos túramozgalmak (Országos KÉK, DDK, AK) valamint a regionális szervezésű KDP, ÉDK és egyéb kupasorozatokban vesznek részt.

Az Gyöngyvirág TE nevéhez fűződik az évek óta megrendezett Tavaszköszöntő IVV Teljesítménytúra és „Nyuszi Túra” gyermekek részére a Velencei hegységben, a Kisgyón Kupa, Kisgyóni Két próba és a Vértesi barangolások teljesítménytúra. Ezeket, a programokat az ország különböző településeiről érkező egyéni résztvevők, baráti társaságok, és családok látogatják. A létszám egy-egy alkalommal 600-700 fő között mozog, ami a programok népszerűségét is mutatja.

Fontos feladatuknak tartják az ifjúság hasznos időtöltését, kivonását a számítógépek elől, a természetbarát mozgalomba való bevezetését. Meghatározó szerepet vállalnak a megye turista útvonalainak karbantartásában, amit jó hangulatú munkatúrák keretében végeznek. Programjai megvalósításához megfelelő számú, nagy tapasztalatú túravezetőjük van.

Az egyesület programjai nyitottak, bárki részt vehet rajtuk. Kéthavonta jelennek meg új programismertetők a honlapon, illetve az aktuális heti túraajánlatok a hétvégi Fejér Megyei Hírlapban is olvashatók.

Az egyesület irodája átköltözött a Móricz Zsigmond u. 14 szám alatti irodaépületbe. A kaputelefonon kint van a nevünk.

Fogadóóra:

A nyári időszak (július 1 – augusztus 20) kivételével minden szerdán fogadóórát tartunk 16:30 és 17:30 között az alábbi címen:

8000 Székesfehérvár, Móricz Zsigmond utca 14. (irodaház)

Címe 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46.
Telefon +36(70)385-0018
Adószám 18482571-1-07
Internetes elérhetőség és Facebook www.gyongyvirag-te.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület csoport

e-mail címe kisshelga@gmail.com
Elnök Kiss Helga

Olvasható 2026. szeptember havi program tervezet

A programban szereplő túrakiírások megváltozhatnak, esetleg el is maradhatnak (pl. az időjárás miatt). Kísérd figyelemmel honlapunkat és Facebook oldalunkat!

2026 Letölthető fájl(havi programtervezetek)

pdf_dokumentum2026. január havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. február havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. március havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. április havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. május havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. június havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. július havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. augusztus havi programtervezet

pdf_dokumentum2026. szeptember havi programtervezet


Kiemelt programok 2026
Kiemelt programjaink kiírását soron kívül, külön dokumentumokban tesszük közzé.

Vértesi Barangolások plakát 2026-Olvasható

Bővebb infó

Bővebb infó

Alba Regia SC Természetjáró Szakosztály

A Természetjáró szakosztály 1974. május 25-én Varró Gusztáv, a Megyei Szövetség akkori főtitkára javaslatára alakult meg 40 fővel az Építők SC

(FÁÉV majd ARÉV) keretén belül.

Már az első év folyamán őt természetjárónk megszerezte a bronz fokozatú túravezetői minősítést.

Az első túra a Vértesbe vezetett.

A szakosztály tagjai az anyavállalat mindenkori segítségével igen sok társadalmi munkát végeztünk:

  • Bodajkon a szép kilátást nyújtó hegytetőn pihenőhelyet létesítettünk, padokat helyeztünk el.
  • A Velencei hegységben az Anikó forrást kiépítettük, közelében pihenőhelyet, esőbeállót és szalonnasütő helyet létesítettünk.

Sajnos azóta vandál pusztítók megsemmisítették ezeket a munkákat.

Viszont a forrás sorsát továbbra is szívünkön viseljük, így a pákozdi iskola egy osztályának tanulóival közösen rendszeresen takarítjuk.

Vállalatunk építette a Varjú-vári turista házat a Gaja patak völgyében.

Sok-sok túrát szerveztünk a Vértes-, a Velencei hegységbe, valamint a Bakonyt is számtalanul meglátogattuk, de távolabbi helyekre is elmerészkedtünk.

1986-ban meghirdettük a Velence-25 teljesítmény túrát, amely azóta évente megrendezésre kerül Velence 10-25-35 néven és nemzetközi IVV túrává nőtte ki magát általában 300-400 résztvevővel.

A sikeres gyalogtúrázás feltétele a turista utak és a jelzések karbantartása. Ilyen munkálatokat a Velencei hegység területén végeztünk.

A hazai túrák mellett a szomszédos országokba is elkalandoztunk. Így többször jártunk Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Horvátországban, Szlovéniában,    Ausztriában és Csehországban is.

Jelenleg a szakosztályunk mintegy 120-as taglétszámmal rendelkezik.

A 11 fő túravezető – közülük öten rendelkeznek ezüst minősítéssel – tervezik és szervezik programjainkat. Évente kétszer adunk ki részletes munkatervet, amelyben többek között könnyű gyalogos túrák, autóbuszos és vonatos városnézések találhatók.

Szakosztályunk tagja a Székesfehérvár Városi-, a Fejér megyei- és a Magyar Természetjáró Szövetségnek.

A szakosztály ügyeleti napjain a Gáz u. 19. alatti Sportcsarnokban általában havonta két alkalommal, hétfői napokon 15-16 óra között lehet információkat szerezni, esetleg belépni tagjaink közé. A pontos időpontok és túravezetők elérhetősége a munkatervünkben megtalálhatók.

Összeállította Harsányi Lászlóné visszaemlékezései alapján:

Dorcsák Árpád

A fogadóórák napjai 2025-ben:

A Gáz u. 19. alatti Alba Regia Sportcentrum épületében tartjuk fogadó óráinkat az alábbi HÉTFŐI napokon 15:00 – 16:00 óra között.

I. félév

január: 6, 13, 20
február: 3, 10, 17, 24
március: 3, 10, 17, 24
április: 21, 28
május: 5, 12, 19, 26
június: 2, 16

Frissítve 2025. január 20.


Letölthető fájlok

pdf_dokumentum2025. I. félév munkaterv

word_dokumentum 2024. I. félév munkaterv

Frissítve: 2025.01.20.

 

Kiemelt programok 2025
Kiemelt programjaink kiírását soron kívül, külön dokumentumokban tesszük közzé.

 

2025. július 11-12-13. Ausztria- Ötschergraben, Wienerwald, Burgenland
(programtervet és részvételi díjat lásd a mellékletben)

Letölthető fájl:

pdf_dokumentumAusztria, Ötschergraben, Wienerwald, Burgenland 2025. július 11-12-13.

 

2025. szeptember 6-7. Eszék, Kopácsi-rét és a Papuk hegység
(programtervet és részvételi díjat lásd a mellékletben)

Letölthető fájl:

pdf_dokumentumEszék, Kopácsi-rét és a Papuk hegység 2025. szeptember 6-7.

Frissítve 2025.02.02.

Sétára hívás

Városunk – egy turista szemével.

Ismered a Várost?

Itt élsz már évek óta, jársz az útjain nap-nap után, intézed a dolgaid és tudod is mi hol van, mit látsz magad körül?

Szeretnél néha egy csendes, meghitt zugot találni, ahol felfrissülhetsz, megpihenhetsz, lecsendesülhetsz?

Elvinni a családodat, barátaidat, vendégeidet egy-egy szép helyre?

Voltál már úgy, hogy „idegenek” kérdeztek, érdeklődtek a Városról elpirultál és azt sem tudtad létezik „ilyen” közvetlen környezetedben?

Még sosem voltál ezen a földrajzi ponton? Nem sok mindent tudsz a „királyok városáról”?

Már jártál itt néhányszor, eligazodsz a Városban, de szeretnél többet tudni szépségeiről, nevezetességeiről?

Gyere velünk! Végig vezetünk a Városon és környékén virtuálisan, és ajánljuk, tedd meg ezeket a sétákat fizikailag, gyakorlatilag a valóságban is!

Néhány sétát ajánlunk. Kipróbálhatod bármikor, megszakíthatod kívánságod szerint bárhol, visszatérhetsz, amikor kedved és időd engedi, elmerülhetsz egy-egy figyelmet felkeltő érdekességben…

pdf_dokumentum Székesfehérvár természeti értékei
pdf_dokumentum Séta a belvárosban
pdf_dokumentum Sóstó, Homokbánya Természetvédelmi Terület
pdf_dokumentum Sárpentelei parkerdő
pdf_dokumentum Iszkaszentgyörgy
pdf_dokumentum Dinnyési fertő